HU EN DE

Erzsébet Vendégház Csesztreg

Látnivalók

Legfontosabb csesztregi látnivalók:

Árpád-kori templom: A plébániatemplom a 13. század második felében épülhetett. Első írásos említése 1323-ból származik. Végső formáját 1803-ban az Eszterházy család segítségével nyerte el. Ekkor festette freskóit ifjabb Dorffmeister István. A keletelt kis templom egyhajós, nyújtott, a nyolcszög három oldalával záródó szentéllyel és egyetlen homlokzati toronnyal áll a Kossuth utcában.

Tölgyfaliget szabadidőpark: A 2001-ben átadott épületegyüttes egy mesterségesen duzzasztott tó mellett terül el a falu határában. A park területén emelkedik az István-Gizella Harangtorony, mely kilátóként üzemel. A területen található a Kakukkvirág tanösvény, mely 1400 m hosszan, játékos módon mutatja be a terület jellemző élővilágát, természeti kincseit. A tó kitűnő vízminőséggel várja fürdőzőket és a horgászat szerelmeseit egyaránt. Az épületek mellett két futballpálya, kézilabdapálya, strandröplabda pálya kínálta lehetőségek feledtetik az ide látogatókkal a mindennapok gondjait.

Kanászház: A pásztorok különleges helyet foglaltak el a falusi társadalomban, annak legtöbbször a peremén. Földtulajdonuk nem lévén, a legszegényebbek közé tartoztak, a helyhez és munkaadóhoz való kötöttség hiánya mégis bizonyos „rangot” adott nekik. Az ő életüket mutatja be az Ady utcában található pásztorház, mely a lelkes helybeli gyűjtők - Paksa Imre vezetésével -, a fenntartó önkormányzat és a Göcseji Múzeum munkájának eredménye.

Hagyományok Háza: az Önkormányzat egy szép 120 éves parasztportát újított fel. A beruházással az épület első részében a XX. század első felének paraszti életformáját tükröző múzeum került kialakításra, melyet eredeti bútorokkal, tárgyakkal, valamint régi fotókból állandó kiállítással.

Legfontosabb környékbeli látnivalók:

Az Őrség–Göcsej–Hetés tájegységek találkozási pontja remek kiinduló pontként szolgál mindhárom tájegység felkereséséhez, ami rengeteg lehetőséget és számos kikapcsolódási lehetőséget nyújt az ide látogatóknak. Így az őrségi vendéglátás, fazekasság és olajütők felkeresése mellett, bejárható a muravidék Lendva várával, kilátójával és orchidea farmjával épp úgy, mint a Göcseji Falumúzeum, a bazitai TV kilátó, valamint a zalaegerszegi AquaCity, a lenti Termálfürdő, vagy a Vadása-tó. A térség lehetőséget kínál a gyalogos, a kerékpáros és az autós túrázásra egyaránt. Ezekhez kialakított túraútvonalak segítik a kirándulók kikapcsolódását.

A speciális programok: fazekasprogram, gombatúra, rétesház látogatás, langalló vagy dödöllekészítés stb.

Elérhetőségek

Cím: 8973 Csesztreg, Rákóczi Ferenc u. 42.
E-mail: csesztreg.vendeghaz@gmail.com
Tel: +36 70 330 04 14

Hol talál meg minket?